RÓLUNK

Családi vállalkozásunk Cipőklinika néven 1988-ban kezdte meg működését Káposztásmegyer I. lakótelepen.

Kezdetben cipőjavítással és az ehhez kapcsolódó kiegészítő termékek értékesítésével foglalkoztunk, és elsősorban az üzletünk közelében élők szolgálatában álltunk.

1995-től a vásárlói igényekhez igazodva kulcsmásolással, gravírozással, sportcipők, talpbélések és kulcsjelölő kellékek értékesítésével bővítettük szolgáltatásaink körét.

A multinacionális cégek megjelenésével bővült a lábbelik választéka, ezért mi is követtük a és vásárlóink és a forgalmazók igényeit, így 2004 óta cipőipari termékek minőségellenőrzését is elvégezzük, a legmagasabb szakmai színvonalon, több évtizedes szakmai tapasztalattal, ügyfélorientált hozzáállással.

Minőségellenőrzési tevékenységünk és egyedi cipőjavítási kínálatunk nyomán ismertségünk rohamosan megnőtt. Már nem csak a káposztásmegyeri és a szomszédos kerületek lakói kerestek fel minket, hanem a fővárosból és vonzáskörzetéből, valamint vidékről is sok munkánk érkezett.

Tevékenységünk fokozatosan kiterjedt a kis- és nagykereskedelmi forgalomban kapható cipőipari termékek szavatossági javítására és az MBT-cipők javítására is.

Ekkortól – a javítási tevékenység megtartása mellett – bővítettük profilunkat, és cipőreklamációs, szavatossági ügyekben szakértői feladatot végzünk, mint független szakértő vállalkozás. Ezen kívül szaktanácsadást, valamint textilipari és kiegészítő termékek minőségellenőrzési szakértését is ellátjuk.

2017 januárjában üzletünk költözése vált szükségessé, de természetesen nem akartuk elhagyni hűséges vásárlóinkat, ezért a Lóverseny tér túloldalára költöztünk, ahol már Külső Szilágyi út 12. cím alatt és Cipőkontroll Plusz Kft. néven vagyunk megtalálhatóak.

Legyen szó szakértésről, cipő- vagy táskajavításról, MBT cipőről, kulcsmásolásról vagy gavírozásról, látogasson el hozzánk, hívjon minket vagy írjon e-mailt. Szakértő kollégáink készségesen állnak rendelkezésére.

Címünk

1048 Budapest, Külső Szilágyi út 12.

MEGKÖZELÍTÉS

Autóval: Üzletünk az M3-as, M0-ás, Váci út és a Külső-Szilágyi út irányából közelíthető meg. Parkolás az Óceánárok utca vagy a Külső-Szilágyi út irányából, bejárat gyalogosan a sétálóutcán a Lóverseny tér felől.

Tömegközlekedéssel: M3-as metróval Újpest-Központ végállomásig, majd 14-es villamossal az Óceánárok utcai megállóig kell utazni. Innen gyalogosan vagyunk elérhetőek a sétálóutcán keresztül a Lóverseny tér felől (kb. 100 méter).

NYITVATARTÁS

Hétfő-Péntek
9:00 – 17:00

KÜLDJÖN ÜZENETET